Békevári J. Gábor írásai

Kellett készülnie azon az erdei tisztáson egy fényképnek, hiszen pontosan a fotózás miatt következett be az a sajnálatos, számomra felettébb kellemetlen esemény. Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy valódi emlék, de esküszöm, egy alkalommal láttam is a fotót, mármint mintha láttam volna, mintha megmutatták volna nekem, én pedig legszívesebben elbujdostam volna szégyenemben. Vagy így volt, vagy csak egy látomást láttam, s azt jegyeztem meg, nem tudom. Az bizonyos, hogy a kép szereplői rajtam kívül egytől-egyig jól szórakoztak. Én bezzeg nem. Én magam voltam Miszter Kámpicsor. Napom fénye elhalványodott, szám lefelé görbült, s szemeim kivörösödtek a tehetetlen zokogástól. Homlokomon az anyámtól örökölt ráncok. Ruházatom rendetlen, lelkiállapotom kétségbeesett. Ilyesféle benyomást kelthetek bárkiben, aki megnéz engem azon a fotón, már ha megtalálja. Vajon örökre elveszett?   A híres, ezerkilencszáznyolcvannégyes sorszámú évben indultunk a hosszú utazásra. Az én életem akkor még csak r...

  Sokáig porosodott a Bátorság című könyv a polcomon, mert ki tudja, mennyi időn át nem volt merszem hozzányúlni, nemhogy elolvasni. Nem emlékszem pontosan, miért vettem a kezembe a könyvesboltban, illetve dehogynem emlékszem, csak valahogy kellemetlen ez az emlék. Útkereső és egyben transzformációs korszakomat éltem akkoriban, bábállapotom a végéhez közeledett, szétrepedt a burok, s az élet megint meglegyintett. Mindenféle öngyógyító technikát kipróbáltam, melyekről a mind bölcsebb internetet böngészve szereztem tudomást.   Például a binaurális meditációt huzamosabb időn át, rendszeresen ráeresztettem az agyamra. A természet hangjainak és kísérleti elektronikus zenének a keveréke, ha úgy vesszük. Madárcsicsergés, zubogó vízesés, susogó a szellő, pattogó tűz meg ilyesmik közvetítik a természetet, valahol legalul pedig sztereóban, alig hallhatóan lüktet egy hanghullám, jellemzően szinusz. Fej- vagy fülhallgatóval kell az ilyesmit befogadni, a hatás csak úgy érvényesül. ...